A terhesség 9. hete: Andiéknak végre sikerül eljutni a várva-várt vizsgálatra, ahol (nem tudjuk magunkban tartani a titkot) végre meghallhatták Mókus, a kisbaba szívhangját! De mit keresnek a belecskék a köldökzsinórban??? Mai cikkünkből kiderül!
reklám vége
„A reggelek a legrosszabbak. Majdnem minden nap elkések, ugyanis nem tudok felkelni. Nagyon hálás vagyok a férjemnek és a főnökömnek, hogy segítenek nekem ebben az időszakban. A férjem rendezi Zsombit reggelente, a főnököm meg nem szól, ha kések 10-15 percet, hiszen tudja, hogy a munkám el lesz végezve. Hiába fekszem úgy le minden este, hogy nem vagyok éhes, a reggel egyszerűen maga a pokol. Az ágy mellé oda van készítve az életmentő ropi és víz. Tulajdonképpen elájulok már este 9-10 körül és hajnal 3-kor felébredek. Ekkor csak nézek ki a fejemből, úgy fél órát. Ezek után szerencsére vissza szoktam tudni aludni, és az ébresztőre ébredek 6 körül. Ilyenkor általában annyira émelygek, hogy ha rögtön kipattannék az ágyból, akkor ... khm... takarítással kezdhetném a napot, ezért inkább még fekve legalább négy szál ropit el kell ropogtatnom, és 3-4 korty vizet le kell, hogy erőltessek. Ez van, hogy 10-15 percembe kerül. Annyira várom már, hogy csak úgy felpattanjak az ágyból és ne kelljen ezt a procedúrát végigcsinálnom! Napközben beálltam már az ötszöri étkezésre, és a napi egy zacskó ropi elropogtatására. Azt az öt étkezést persze ne úgy képzeljétek el, hogy kidurranásig eszem... épp, csak amennyi lemegy. És ebből kellene felépítenem egy egészséges gyereket...
A közvetlen felettesem 2 hete huncut vigyorral rákérdezett, hogy mi van, csak nem terhes vagy?! Majd amikor válaszoltam, hogy igen, le is fagyott a vigyor az arcáról, és a száját egy „b***meg hagyta el". A válaszom erre, „köszi, megvolt", és tovalibegtem. A mi viszonyunk szerencsére baráti, és egyáltalán nem kell attól félnem, hogy hátrányt szenvednék az állapotom miatt. Azt kell mondanom, most munka tekintetében is jó helyen vagyok.
Két dolog van, amire nagyon odafigyelek az első pillanattól kezdve: hogy ne legyek Anyatigris (Zsombival megúsztam, remélem Mókussal is meg fogom) és a terhesvitaminok. Fontosnak tartom, hogy mindent, amit lehet, megtegyek annak érdekében, hogy egészséges kicsi lény fejlődjön. Félek a genetikai vizsgálattól, mert tudom, hogy mi fog történni ha neadjisten rossz híreket közölnek velünk utána. Majd lassan arra is kell időpontot kérnem, de most még a hallgatózás és a nagyrutin van napirenden.
A múltkor már meséltem róla, hogy a saját nőgyógyászomnál nem lehetett meghallgatni a magzat szívhangját, de most végre eljutottunk a kórházba is.
Volt időpontom, de a férjemnek hirtelen közbejött egy halaszthatatlan esemény a munkahelyén, így másnapra tettük át. Nem akartam ugyanis, hogy a gyerek apja lemaradjon erről a (remélhetőleg) csodálatos élményről. Próbáltam napközben átrakni az időpontomat a következő napra, de a kórház nem vette fel a telefont, így „egy életem, egy halálom alapon" T+1 nappal később, időpont nélkül mentünk be a kórházba. Már a bejelentkezésnél számítottam egy kisebb fejmosásra - amit megérdemeltünk volna -, de csodák csodájára elmaradt. Némi várakozás után szólítottak minket, és izgulva-remegve beléptünk a vizsgálóba.
Kicsit féltünk, mert Zsombi szívhangját annak idején csak nagyon nehezen találták meg a 8. héten. Emlékszem, pokoli egy hetünk volt akkor. Bementünk, hogy meghallgassuk, hogy minden rendben van-e Zsombival, erre nem találták a szívhangját. Próbálkoztak tisztességgel, lökdösték, ettem ezt-azt, hátha úgy fekszik majd, hogy jobb lesz, de semmi sem segített. Majd elbocsátottak miket, egy következő hétre szóló beutalóval a zsebünkben, hogy megnézik újra azt a szívhangot. Akkor tudtuk, hogy ha akkor se lesz szívhang, akkor ott tragédia történt. Azonban kegyes volt hozzánk a sors, a következő héten csodálatos, jól kivehető, erőteljes szívhangot hallhattunk.
Nem szeretném újra átélni ezt, mert ennél rosszabb élmény kevés van a világon.
A korábbi élményünk miatt felkészültünk tehát arra, hogy talán most se fogják azonnal hallani a szívhangot, de semmi ilyesmiről nem volt szó. Ahogy aktiválták az ultrahang gépet, azon nyomban egy gyorsan zakatoló szívecske hangját hallottuk meg. Ricsi, a férjem, és én is könnybe lábadt szemekkel hallgattuk a mi kis drágánk motorját. Ez egy leírhatatlan érzés! Ha lehetne, egész nap ezt hallgatnám.
Az ultrahangos hölgy megvizsgálta a picit, megnézte a méreteit, és közölte, hogy 1 héttel előrébb jár a fejlődésben. Kérdezte, hogy nem lehetséges az, hogy korábban fogant, mint ahogy mi azt gondoljuk!? Mondtuk neki hogy az nehézkes, mert akkor még javában menstruáltam. De ő csak erősködött. Szóval a vége az egésznek az lett, hogy az orvos a szülés várható dátumát egy héttel hamarabbra tette. És lehet, hogy ezzel a bloggal is el vagyunk csúszva;).
Remélem, ez a sietség nem fog bajt okozni, nem fog jóval hamarabb érkezni, mint ahogy neki jó lenne. Amikor megosztottam az aggodalmamat az orvossal, a feje fölött megjelent egy felhő, de még nem mondta el, hogy mi a baj. Azt mondta, hogy van egy, (az eddigi vizsgálatok szerint) egészséges babácskánk, erős szívhanggal. Ez minden, amit kívánhatunk magunknak. A többit pedig majd legközelebb...
Mindeközben Mókus szépen fejlődik tovább, ezúttal a pihenövesztéssel van elfoglalva: már kis pelyhecskék vannak a szája környékén, és a szemöldökén. Valószínű, hogy ezért kezdett az émelygés mellé még a gyomorégés is megjelenni, mint kellemetlen érzés. Fejlődésnek indultak a tejfogcsírái, szemhéjai és fülkagylói is. Kezdi felfedezni a környezetét a kicsi, még fejletlen kezével. Ujjai hosszabbodnak - de még nem beszélhetünk ujjakról, mert nem váltak külön -, könyöke már működik, be tudja hajlítani a kezét. Tapogatózik, már megtalálja a saját fejecskéjét, ami egyébként az össz-testsúlyának felét teszi ki. Ez nem is csoda, mert az agya a legfejlettebb. Annyira picike még mindig, de máris óriási! Ez igaz minden babára ebben az időszakban, de különösen igaz Mókusra, aki mint már tudjuk, nagyobb, mint amit a szakirodalom elvár tőle. Kettőpontnulla 27 mm volt, szemben a hivatalos 23-25 milliméteres teljes testhosszal. Mondhatnám, hogy nem sok ez az 1-2 mm, de olyankor, amikor a teljes testmagasságot is csak alig tudjuk centiméterben kifejezni, azért lényeges.
Már mozgásba lendült, igaz én ebből semmit sem érzek még. A terhesség elején érezhető bugyborékoló érzést sem. Ő is elkezd bugyborékolni, azaz iszogat a magzatvízből. A belei - bármennyire is hihetetlen- eddig a köldökzsinórban voltak. Hol máshol lettek volna, hiszen nem is volt helye! Most már elkezdenek visszamászni a pocakjába.
Lassan, de biztosan minden a helyére kerül. Ahogy ő is a mi életünkben.
< Előző rész: A terhesség 8. hete: Most már biztos!
Következő rész: A terhesség 10. hete: Az újabb dilemmák >
