A terhesség 8. hete újabb izgalmakat tartogat: az első vizsgálatokat. Persze ma már tele vannak a gyógyszertárak és a drogériák a megbízható terhességi tesztekkel, de sokak számára csak az az igazán biztos, amit az orvos mond. Ezen a héten mi is elkísérjük Andit a nőgyógyászhoz, és megnézzük Mókust, hogyan is fest.
reklám vége
„Fontos héthez érkeztünk! Már múlt héten felhívtam a nőgyógyászomat, hogy meglátogatnánk, de nem tudott fogadni, csak most. Nem aggódtam, mert pontosan tudtam, hogy a terhesség ezen szakaszában csak annyit tudna megállapítani, amit eddig is tudok, azaz, hogy van ott valaki. Az egyetlen dolog, amit még felfedhetne a vizsgálat, hogy méhen kívüli-e a terhesség, avagy sem, szóval azért volt benne némi rizikó, de mit volt mit tenni, vártunk.
A nőgyógyászom már régi ismerőse családunknak. Ez itt nem túlzás, tényleg az egész családot ismeri, ugyanis még én is nála születtem, és persze fiam, Zsombi is, néhány évvel ezelőtt.
Nagy izgalommal vártuk ezt a napot a férjemmel, és végre bementünk az orvoshoz. Örömmel fogadott, egyből emlékezett rám, pedig már 1 éve voltam nála utoljára. Mondtam, hogy szerintem várandós vagyok, ugyanis van egy pozitív tesztem. A többit, amit ti már tudtok, neki nem is mondtam el nagy hirtelen. Kifaggatott, hogy érzékenyek-e a melleim, van-e hányingerem, rosszullétek kínoznak-e, fáradékonyabb vagyok-e. Igenlő választ adtam, amire csak annyit mondott, hogy igen valószínű igazam lesz, de azért kukkantsuk meg. Jött a „kedvenc" részem, az ultrahang.
Amikor még ilyen korai szakaszban van a terhesség, akkor ez sajnos nem a hagyományos úton elkészített ultrahangot jelenti, hanem egy kicsit kellemetlenebbet, hüvelyi ultrahangot. Én ezt az előző terhességemnél, első alkalommal nem tudtam és néztem nagyot, amikor anno közölte, hogy akkor bugyit le... Most készültem rá lélekben, és így nem volt annyira rossz.
De minden kellemetlenségért kárpótolt, amikor megpillantottuk a mi kicsi ufónkat. Hirtelen ránézve csak egy gyöngysor, amit úszkál a Velencei-tóban, de mi tudtuk, hogy ő ott KettőPontNulla. Mindketten megkönnyeztük. A mi orvosunk magánrendelője eléggé „fapados", ezért szívhangot sajnos nem tudott nézni, a nagyobb vizsgálatokat mindig a kórházban végzik el. Azt viszont most már biztosra mondta, hogy nagyon helyesen gondoltam, valóban várandós vagyok, semmi kétség. Nahát, tényleg!?- gondoltam magamban.
Meg is beszéltük vele, hogy következő héten megyek be a kórházba és akkor hallgatózni is fogunk, meg kiírja az ilyenkor szükséges teljes laborvizsgálatot, EKG-t és megkért, hogy keressem fel a körzetes védőnőt. Kíváncsi vagyok, mikorra kapok oda időpontot - sok jóra nem számítok...
Az eddigi írásaimban elég felemásan írtam Mókusról, és felmerülhet a kérdés, hogy akkor én most hogyan viszonyulok ehhez a terhességhez? Örülök neki, vagy nem?
Az igazság az, hogy próbálok jelenleg nem nagyon kötődni hozzá. Tudom, hogy ez fura és nagyjából kivitelezhetetlen, de akkor is. Ismerem magam annyira, hogy tudjam azt, hogy nem lennék képes felnevelni egy sérült gyermeket, így, a nagy örömmel megvárom a genetikai vizsgálatokat. Ha azok rossz eredménnyel zárulnak, sajnos azt kell, hogy mondjam, nem fogom kihordani és megszülni. Ez nagyon kegyetlen, tudom, és fáj kimondani, sőt leírni még inkább, de szerintem jobb az ilyen dolgokat előre eldönteni. Igen, tudom, mindenkinek joga van az élethez, de ilyenkor mindig felteszem azt a kérdést, hogy ok, de miféle élet az?! Kinek jó, ha egy halmozottan sérült embert még felnőtt korában is pelenkázni és etetni kell? Szerintem senkinek sem. Ennek a döntésnek semmi köze nincs ahhoz, hogy én már lélekben lemondtam a kistestvérről és akkor fogant meg, amikor már nem számítottam rá. Mindezekkel együtt izgalommal várjuk, és reménykedünk abban, hogy minden rendben lesz, és a várandósság végén egy egészséges aprókát tarthatunk majd a karjaink között.
Múlt héten még csak 1 grammos volt és 7-9 mm, erre a hétre már elméletben eléri az irtózatos 1,5 grammot és a 14-21 mm hosszat is. Úgy tűnik azonban, hogy Mókus nem olvassa a szakirodalmat, mert ő már most 22 mm. Ha lett volna a doktor bácsinknak olyan ketyeréje amivel szívhangot tudtunk volna nézni, akkor már azt is hallanunk kellett volna. Ilyenkorra ugyanis már el kell kezdenie dolgozni annak a pitvarokkal és kamrákkal rendelkező kicsi szívnek. Sőt! Nem elég, hogy dolgozik, hanem sokkal jobban ver az ő szívecskéje, mint mondjuk az anyuka szíve. Azt mondják, hogy a babák szívverése körülbelül a felnőttek szívverésének a duplája. Eszelős tempó, ami nem csak a szívverésben, hanem a fejlődésben is észlelhető. Már nem csak kezdetleges keringése, de vizelettermelése is van. Az arcocskája még mindig kialakulóban van, de jó úton halad, mostanában alakul ki az orrhegye és a felső ajka is. Már minden szerve megvan, igaz csak nagyon kezdetleges állapotban, de ott van. El nem tudom képzelni, hogy mekkora lehet a mi 22 mm-es Mókusunk szíve. Nagyon apróka, de remélem, szorgalmasan zakatol! Hamarosan megtudjuk:)."
< Előző rész: A terhesség 7. hete
Következő rész: A terhesség 9. hete - Hallom, ahogy dobog a szíve! >
