Ki ne emlékezne elmúlt kamaszéveire! Ki így, ki úgy, de mindenki csinált mai szemmel már hajmeresztőnek tűnő dolgokat tizenéves korában. De akárhogy is nézzük, ez az életünk velejáróra, jó esetben ekkor tanultuk meg azokat az életből, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket az életben felnőtt korunkban.
reklám vége
Mindannyian a tizenéves korunkban tesszük le későbbi életünk alapköveit. Elkezdjük feszegetni a határokat, a sajátjainkat, a családunkét, hiszen csak így találhatjuk meg az utat az ismeretlenbe, amit felnőttkornak hívnak. De vajon kell-e lázadni? Mi is ez a lázadás?
Mindenkinél másképp zajlik a felnőtté válás, a kamaszodás időszaka. Van, aki már egészen kora tizenéves korában elkezdi, van, aki csak kicsit később. Természetesen ennek egyrészt fejlődési okai is vannak, hiszen a test megváltozik, a hormonok tombolnak, mind a fiúknál, mind a lányoknál, másrészt egy szocializálódási folyamat is.
Szülőként minden bizonnyal félelmetesnek tűnik, amikor tizenéves fiúnk vagy lányunk (vagy mindkettő) próbálgatni kezdi a szárnyait, ismerkedik változó testével, ismerkedik a másik nemmel vagy éppen csak a világgal. Rendkívül fontos azonban az, hogy amennyire csak képesek vagyunk bizalommal legyünk irányukba, hiszen ha biztonságban érzik magukat érzelmileg a gyerekek, akkor sok kellemetlenségtől meg tudjuk őket és is és magunkat is óvni.
„Bizalommal, de hogyan"- merülhet fel a kérdés mindenkiben, persze jogosan. Egyrészt azért, mert a féltő gondoskodás - némi képzavarral élve - alaposan el tud minket borítani, másrészt azért, mert szeretnénk megvédeni gyermekeinket a csalódásoktól, fájdalmaktól, problémáktól. Pedig talán az egyik legjobb dolog, amit tehetünk, ha figyeljük, terelgetjük és csak akkor lépünk közbe, ha tényleg nagyon muszáj!
Tizenéves korunkban szinte minden és mindenki ellen lázadtunk. Egyik nap a szüleink, másik nap a barátaink, harmadik nap mondjuk a tanáraink ellen. És ez bármennyire is kegyetlenül hangozhat egy szülő számára, igenis természetes. Így tanulják meg ugyanis gyermekeink, hogy mit lehet, és mit nem, meddig feszíthetik a húrt, és hol van az a pont, ahol bizony meg kell állni. Nyilvánvaló, ez mindenkinél egyéni és változó, ám ha nem nyomjuk el fiainkban, lányainkban ezt a korral járó lázadást, akkor jó eséllyel olyan fiatal felnőtt lesz majd belőlük, akik kellő értékrenddel, tisztelettel és persze önbizalommal indulnak el a nagybetűs életben. Az önbizalom és a lázadás bizony kéz a kézben jár, hiszen utóbbi fontos ahhoz, hogy a gondoskodó otthon keretein kívül is megtalálják majd utódaink a helyüket a világban, képesek legyenek adott esetben dönteni, vagy ha kell, ki tudjanak állni magukért, az iskolában majd később a munkahelyen.
Tény, hogy nem könnyű a szülői lét, ám a kamaszoké sem könnyebb. Sőt, ha jobban belegondolunk, talán az övéké még nehezebb, hiszen épp csak most ismerkednek az élettel, a világgal. Ami nekünk szülőknek nagy előny, az a sok tapasztalat. Ám semmiképp sem várjuk el azt a gyerekeinktől, hogy ezek ismerete nélkül úgy cselekedjenek, mint mi, ma, felnőtt fejjel.
Tetszett a cikk? Olvasd el a többit is!
