Régen csak a cirkuszi akrobaták használták, manapság viszont egyre több lakóház udvarán, szállodákban, strandokon bukkan fel a trambulin. Mindegy, hogy mekkora, a gyerekek biztosan nem tudnak ellenállni neki. Ha a felnőttek is levetkőznék gátlásaikat, és elkezdenének ugrálni, meglepődnének milyen kellemes érzés: elfelejthetnék a gravitációt, és a repüléshez hasonló élményben lenne részük.
reklám vége
A gumiasztalról kevesen tudják, hogy nem csak gyermekjáték, hanem 2000-től olimpiai sportág. A trambulin, vagy más néven trampolin a sportágak közül a tornához áll a legközelebb, de mozgáskultúrája egészen más. Mivel közel tízméteres magasságig képes feldobni a versenyzőt, rendkívül látványos, akrobatikus elemek illeszthetők az ugráshoz.
A ma használatos ugróasztal elődjét egy cirkuszi artista, bizonyos Du Trampolin, fejlesztette ki. A trapéz alatti védőháló mintájára olyan szerkezetet alkotott, ami nem csak elkapja a testet, hanem fel is tudja dobni.
Vannak, akik szerint Du Trampolint jóval megelőzték az eszkimók, akik rozmárbőrből készítettek valami hasonlót, és nagyon jól szórakoztak azon, hogy röpködnek a levegőben.
Egy biztos: az eszköz hasznosságára a hadiipar és később az űrprogramok is felfigyeltek. A II. világháborúban az Egyesült Államok tengerészeti repülőiskolája olyan gumiasztalt készített a pilótáknak, amellyel speciális kiképzést tudtak végrehajtani. A háború végeztével aztán az űrrepülőprogramban ismét előkerült a gumiasztal az asztronauták jellegzetes testhelyzeteinek begyakorlásához.
Az első hivatalos versenyek egyetemi bajnokságok voltak Európa és az USA-ban szinte egy időben. Az első nemzetközi versenyt 1958-ban tartották Londonban, majd 6 év múlva ugyanitt világbajnokságra is sor került. Létrejött a Nemzetközi Gumiasztal Szövetség, amely a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) alatt működik. 1996-ban volt bemutató sportág az atlantai olimpián, és négy évre rá Sydneyben már teljes jogú olimpiai sportként jelent meg.
A versenyeken használt gumiasztal egy másfél méter magasságban álló 6 x 4 méteres rugalmas háló. Az ugróasztal közepén, egy kijelölt zónában kell végrehajtani a gyakorlatsort.
A versenyeken, így az olimpián is vannak egyéni, csapat és páros, vagyis szinkron számok.
Az egyéni versenyen egy kötelező és egy szabadon választott gyakorlatot mutatnak be a sportolók. Ezek tíz-tíz elemből állnak. A két gyakorlatért kapott pontszámot összeadják, és ez jelenti a selejtezőversenyre kapott pontszámot. A legjobb nyolc jut a döntőbe, ám ez csak országonként két versenyző lehet. A döntőben egy szabadon választott gyakorlatot mutathatnak be.
A páros versenyeken is hasonló a szabály, de itt országonként csak egy páros juthat a döntőbe.
A csapatversenyben négy sportoló versenyez, és a legjobb három versenyző selejtezőben elért eredményét adják össze. A legjobb öt csapat kerül a döntőbe.
A trambulin versenyeket magas fokú kreativitás jellemzi, de legyen bármilyen látványos és veszélyes egy elem, ha a technika és a kivitel nem tökéletes, akkor szigorúan lepontozzák. Ha a fenék, a kéz vagy a térd hozzáér az asztal hálójához, ha a láb megérinti a védőszőnyeget vagy a tornász kiseik a biztonsági emelvényre, vége a gyakorlatnak.
Az alapokkal való ismerkedést már el lehet kezdeni 5-6 éves korban, de a tapasztalat szerint a legjobb versenyzők 25-28 év között vannak. Vagyis ez a sportág nem a tinik sportja. Talán a nagy ugrásokban rejlő veszélyek miatt is fontos az érett személyiség.
Ha a trambulin veszélyeit nézzük, egyértelműen a leesés van az első helyen. Ám egészen más nehézségekre kell felkészülni az amatőr ugrálóknak és a három emelet magasságban repkedőknek.
Egy rosszul végrehajtott szaltóknak akár komoly gerincsérülés lehet a következménye, míg a felelőtlen, főleg közös ugrálás összekoccanásokat, ficamokat, de akár töréseket is okozhat.
Van egy speciális trambulin-sérülés is, amit akkor lehet összeszedni, ha többen vannak a gumiasztalon. Ha egy másik ugráló - főleg nagyobb súlyú! - által keltett rugózás rossz ritmusban löki vissza az épp leérkező talpakat, az a sípcsont összenyomódásához, akár töréséhez is vezethet. Ez a törésfajta azért veszélyes, mert nehezen korrigálható növekedési zavart okozhat a lábszárban.
Ha egy kicsi gyerek mindenképpen ugrálni akar, akkor azzal védhetjük meg legjobban, ha nem engedünk mellé mást a gumiasztalon, és szülőként is csak hálón kívülről próbálunk neki tanácsokat adni.
A gumiasztalokat lakásban használni tilos! Célszerű füves talajra helyezni, és egy rögzítő szett segítségével lehorgonyozni, és persze védőhálóval körülvenni.
