Bizonyára sokunknál fordul már elő, hogy hiába sportoltunk, nem volt látható eredménye, vagy nem nőtt a teherbírásunk, esetleg olyan messzi célt tűztünk ki magunk elé, hogy amiatt nem tudtuk értékelni a kisebb eredményeket sem. Az alábbi 8 pont életünk több területét is érintheti, de mi most nézzük meg ezt a sportolás szempontjából.
E magatartás következményei azért olyan súlyosak, mert gátolják, hogy tanuljunk a kudarcainkból, akadályozzák a tárgyilagos elemzést, annak kiderítését, hogy mit csináltunk rosszul. Ilyen okok lehetnek például a sportolás elkerülésére irányuló kifogások, mint például:
Megoldás: Ne külső indokok alapján határozzuk meg a sportolás idejét, mikénjét és helyét, tűzzünk ki magunk elé egy célt és ne hagyjuk, hogy a környezetünk ettől eltántorítson.
Ahelyett, hogy szembenéznénk a kudarc valódi okaival, és eldöntenénk, min kell változtatnunk, az önvádba menekülünk, és ezzel elintézettnek véljük a dolgot. Ez nagyon ártalmas gondolkodás és nagyon veszedelmes szokás. Elhinti bennünk a kisebbrendűség és a bizonytalanság érzésének magvait, melyek aztán kikelve dudvaként nyomják el a lélek kertjének jobb sorsra érdemes növényeit. Ilyen ok lehet például az, ha elkezdünk egészségesen enni, mellette sportolunk, mégsem látjuk az eredményt, azt hisszük, mi csinálunk valamit rosszul és ahelyett, hogy felmérnénk, min kellene változtatunk, egyszerűbb feladnunk.
A megoldás az lehet, ha a meglévő sportolási szokásunkat nem adjuk fel, hanem alaposan utánajárunk, mi az oka a kudarcnak. Lehet, hogy csak nagyon apró dolgon kell változtatnunk.
Ha el akarunk jutni valahová, tudnunk kell, hová tartunk. Sodródni könnyű, ezért sokan ezt az utat választják. Sportolni szeretnénk, de nem tudjuk, mit akarunk elérni vele? Esetleg sportolunk, de nincs vele célunk? Nincs más teendőnk, mint felállítani a célt. Sportolás elkezdéséhez mindig csak apró céljaink legyenek: megvenni a bérletet, elmenni az első edzésre, kiválasztani a nekünk tetsző mozgásformát, stb. Ha már sportolunk, akkor erősebb célokat is kitűzhetünk, javíthatunk időnkön, adott idő alatt növeljük a teljesítményünket, hogy legyenek szebb izmaink, esetleg készüljünk egy tavaszi maratonra. Máris megvan az a cél, amiért valóban érdemes jobban hajtani.
Ha az arany, a dicsőség, a hatalom vagy a pozíció rögeszménkké válik, nemcsak mások igényeire leszünk vakok, hanem saját valós énünk szükségleteire is. Az eredmény: halálra szántan olyan célon dolgozunk, amelynek semmi köze sincs ahhoz, ami bennünk a legjobb, a legértékesebb. Sokan vannak, akik akkor döbbennek rá, hogy mást akartak, amikor egy élet kemény munkájaként célba jutottak. Az ilyenek boldogságát gyakran éppen a megvalósulás rombolja szét. Ezt a sportra könnyű átvezetni, ugyanis hiába futunk, ha hozzánk közelebb áll az úszás, hiába vesszük meg a konditerem bérletet, amikor a jógaközpontban jobban éreznénk magunkat. Feleslegesen dolgoztatjuk magunkat halálba akkor is, amikor fogyni szeretnénk, de izomerősítésekkel töltjük a napot.
Sokan ösztönösen is a legrövidebb, legkönnyebb, leggyorsabb utat választják a sikerhez, hogy aztán rájöjjenek, hogy a sikerük illuzórikus. Kétségtelen, hogy a kemény munka ritkán jelent élvezetet számunkra, ám az ellenállás leküzdése már önmagában is öröm forrása, és elengedhetetlen a jólétünkhöz, a boldogságunkhoz. Például egy 5 perces gyors edzés a hiperszuper rezgő gépekkel elhitetni velünk, hogy sportolunk, de amikor kerékpárra pattanunk, 5 km-t nem tudunk rendesen tekerni és nem értjük a helyzetet, mikor mi pedig hetente többször is sportolunk.
Emberek nem ritkán életbevágóan fontos csatákat vesztenek el, mert figyelmen kívül hagynak valamilyen "semmiséget". Nagy gondolatok, nagy pénzek, nagy események, nagyágyúk... Ezekkel szeretnénk körülvenni magunkat. Úgy gondoljuk, az (úgynevezett) kis dolgok, az (úgynevezett) kis emberek számára vannak. Ám minden, ami figyelmet érdemel, és ami elvégzésre vár - fontos dolog. Ilyen lehet az, ha egy napon az edzésre rádobunk még 5 percet, de a végén elégedetlenek leszünk, mert jobb lett volna plusz fél óra, vagy amikor valaki elismerő pillantást vett miniszoknyás lábunkra, mi pedig inkább bosszankodunk rajtuk.
Gyakran a kudarc oka nem a rossz kezdés, hanem a rosszul időzített leállás. Feladni akkor, amikor elől vagyunk, nyilvánvaló ostobaság. Ám feladni akkor, amikor lemaradtunk, gyakran még nagyobb ostobaság. Akaraterőre van szükség, hogy kitartsunk - csak egy kicsivel tovább. Pár hete sportolunk, de nem látszik az eredmény? Kevesebbet eszünk, de nem fogyunk? A busz után futva több havi edzést követően is lihegünk? Nem probléma, mert a sport hosszú távon mutatja meg hatását.
Megvan mindenünk, akaraterőnk, kedvünk, elhatározásunk, viszont vannak olyan célok, amelyek megvalósításához hiányoznak a külső feltételek. Ezért gondosan kell mérlegelnünk, milyen célokat tűzünk ki, de legalább ilyen alaposan kell mérlegelnünk, érdemes-e folytatnunk vagy sem. Ilyen cél lehet például a heti háromszori edzőtermi edzés, amikor nem tudjuk kigazdálkodni a bérlet árát, vagy focizni szeretnénk bokaszalag-szakadással. Megoldás az, ha a külső feltételek figyelembevételével tűzzük ki céljainkat!