Folytatódik várandóssági teleregényünk: a terhesség 6. hete körül kezdenek bedurvulni a dolgok. Vajon hallgat-e Mókus édesanyjára, vagy igyekszik megnehezíteni a mindennapjait? Milyen szerveket fejlesztett már ki, és mi az, ami még várat magára? Mire számíthat egy kismama a terhesség 6. hetében? A mai részből kiderül:).
reklám vége
Emlékszel, kedves olvasó? A múlt héten még boldogságban úsztam, Mókus szépen növekedett velem, és bár néha kissé émelyegtem, de bíztam abban, hogy a dolgok hamarosan jobbra fordulnak. Úgy tűnik, elkiabáltam magam az ötödik héten. Az eddigi elviselhető émelygést se szó se beszéd, felváltotta a folyamatos, mindent elsöprő hányinger. Sikerült elérnie Mókusnak, hogy az édes kekszekre most már rá se tudok nézni, egyszerűen nem megy le. Így váltottam a ropira. Szerencsére a megelőző hadműveletem még beválni látszik, csak az inger van meg, de hányás még nem fordult elő. Viszont az olyan szintű, hogy inni is alig tudok miatta, pedig nagyon fontos lenne! Eddig a napi 1,5-2 liter folyadékbevitelt tudtam teljesíteni, azonban most a napi 1,5-2 pohárkányi folyadéknak is örülök, hogy ha lemegy. Próbáltam a gyümölcsteát, hideg és langyosabb vizet, citromos vizet, de egyszerűen nem tudom lenyelni, mert abban a pillanatban úgy érzem hogy fordul is vissza minden korty. A torkomban lévő gombóc és a folyamatos erős hányinger miatt a nap folyamán végig úgy érzem, az életemért küzdök.
Így volt ez a nagy családi ebéd ideje alatt is. Születésnapot ünnepeltünk, történetesen az enyémet. Kornyadoztam az asztal egyik oldalán és próbáltam úgy tenni, mint akinek semmi baja, miközben a férjem a másik oldalon még mindig látványosan úszott a boldogságban. Elkezdett a telefonján babrálni, és hamarosan csipogott az én készülékem: nekem írt sms-t. Leírta, hogy nagyon boldog, és hogy ezt a hatalmas örömet nem tudja magában tartani. Kérte, hogy mondjuk el legalább az itt jelen lévő szűk családnak az örömhírt. Még néhány sms-váltás és beadtam a derekam, mondván hogy nekik amúgy is hamarabb akartuk elmondani, mint a bűvös 12. hét, és a genetikai vizsgálatok eredményei...
Férjecském ravasz volt: kicsalta Zsombit az előszobába, ahol elmesélte neki, hogy Anya pocakjában egy kisbaba van. Ő ezt az óvodás korúak hatalmas lelkesedésével vette tudomásul, nagy örömét ugrálás, sikongatás kísérte. Férjem ekkor megkérte, hogy menjen be, és mondja el a többieknek is. Zsombi hatalmas büszkeséggel és örömmel jelentette be a Nagymamáknak, Nagynéniknek, Nagybácsiknak és unokatesóknak, hogy neki bizony kistestvére lesz. Mindenki nagyon örült, csak én nem tudok még felhőtlenül és teljes szívből ujjongani. Még mindig bennem van az érzés, hogy én már lemondtam róla, ráadásul ez a folyamatos rosszullét sem segít abban, hogy őszinte legyen a mosolyom. Be kell vallanom, hogy Mókussal egyelőre elég nehezen indul a kapcsolatunk.
Előző héten Mókus még csak 1,5-2,5 milliméter volt, erre a hétre már megduplázta az eddig is hatalmas méreteit, immáron eléri az 5 millimétert is! Van nyaka, és egyértelműen elkülönült fejecskéje. Mivel az agya fejlődik a legnagyobb ütemben, ezért a feje aránytalanul nagy a testéhez képest, egy nagy bumszli az embrió egyik végén. Van már fül-, szem- és szájkezdeménye, valamint kialakulóban vannak a kezecskéi is. Ha most megnéznénk, akkor leginkább egy fura, ufó-szerű babhoz hasonlítana - de ez az én ufó-babom, és szeretettel nevelgetem, még ha nem is mindig harmonikus a kapcsolatunk.
Ami a leglényegesebb, hogy a hét végére - ha minden jól megy - már őrült sebességgel dobog a kicsi szíve! Remélem, megszánja vele az anyját, és abbahagyja végre a durcáskodást, hogy émelygés helyett inkább a boldog babavárás legyen a fő foglalatosságom...
A következő hétre tehát már szívvel-lélekkel velünk lesz Mókus is, a kisbaba Andi pocakjában. Tarts velünk, és beszámolunk a terhesség 7. hetéről, majd a nyolcadikról, kilencedikről... és így tovább, egészen a születés csodájáig.
< Előző rész: A terhesség 5. hete: az első nagy dilemmák
Következő rész: A terhesség 7. hete >
