A tested nem felejt, a legjobb memóriájuk azonban, úgy tűnik, a sejteknek van. Hogy mi köze a gyerekkori traumáknak a sejtek korai öregedéséhez? A történet krimibe illő, ám véresen komoly. Ha tovább olvasol, megtudhatod, mire kell vigyáznod, hogy megóvd a gyermeked!
reklám vége
A gyerekkor a boldog gondtalanságot jelenti azoknak, akik már túl vannak rajta. Gondolj bele: gyerekként még szép, sima volt a bőröd, fényes és egészséges a hajad, nem kellett a munkával, a pénzkereséssel és a világ dolgaival törődnöd. Szinte soha nem voltál ideges, ha pedig mégis, utólag belegondolva úgy tűnik: a mai életedhez képest csakis valami jelentéktelen apróság lehetett az. A gyerekkorod ugyanakkor óriási hatással van a felnőtt énedre is, és nem csak freudi, lelki értelemben.
A DNS-szálakból álló kromoszómák végein elhelyezkedő fehérjék, az úgynevezett telomerek minden emberben, így benned is megtalálhatók. Ezeknek alapvetően kétféle funkciójuk van: egyrészt védik a DNS-t attól, hogy az osztódás során megrövidüljön, másrészt megakadályozzák, hogy a kromoszómák összetapadjanak, genetikai káoszt okozva.
Mivel a sejtjeid folyamatosan osztódnak, a telomerek (amik a kromoszómák végein vannak), folyamatosan rövidülnek. Ez természetes folyamat, de millió dolog befolyásolhatja, a szervezetbe jutó mérgektől kezdve az öröklött genetikai rendellenességeket keresztül egészen a stresszig.
Az igazán ijesztő az, hogy egy nemrég megjelent tanulmány a stressznek minden korábbinál komolyabb hatást tulajdonít. A PNAS-ben (Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States Of America) megjelent cikkből az derül ki: a gyerekkori traumák komolyan befolyásolják a telomerek működését. A tudósok nem a levegőbe beszélnek: 4598 ember vizsgálata ugyanis egyértelműen rávilágít a gyerekkori stressz telomereket károsító hatására. A probléma az, hogy a sejtosztódás az egész testedet érinti, egyik „mellékhatása" pedig a korai öregedés.
Hogyan derül ki, hogy a telomereket gyerekkori trauma rongálja és nem valami más? Nos, ezt már nem volt olyan egyszerű megvizsgálni. A tudósok megkérték az alanyokat, emlékezzenek vissza, milyen stresszhatások, traumák érték őket gyerekkoruktól kezdve, egész életük során. A felsorolt válaszokat alapvetően két csoportba sorolták: financiális (pénzzel kapcsolatos) problémák közé olyan dolgok tartoztak, mint például a munkahely elvesztése, adósság. A másik kategóriába, a szociális, lelki problémák közé a halálesetek, a harcban, háborúban való részvétel, a szülői bántalmazás, és egyéb olyan dolgok tartoztak, amik az alanyokban lelki traumákat okoztak.
Az eredmények még a sokat tapasztalt fehérköpenyeseket is zavarba hozták. Úgy tűnt ugyanis, hogy a financiális stressznek semmiféle hatása nincs a telomerekre, a szociális traumák ellenben átlagosan 8%-kal rövidítették meg őket. Amikor a kutatók gyanút fogtak és korrigálták az eredményeket olyan változókkal, mint az iskolai végzettség, a dohányzás, és a genetikai hatások, az eredmény úgy eltűnt, mint füst a kulcslyukon.
A kutatók ezután azt gondolták: „Mi lenne, ha csak a gyerekkorban elszenvedett traumákat néznénk?" Az ötlet jónak bizonyult, egyértelműen kiderült ugyanis: a gyerekkori stresszhatások 11%-kal rövidítik meg szegény telomerek életét, és ez a hatás bizony felnőttkorban is kimutatható marad. Az eredmény ráadásul a már korábban említett változók bevonásával sem változott meg jelentősen.
A testünk tehát nem felejt, a gyerekkori traumák pedig szó szerint a sejtjeinkig hatolhatnak, és egész hátralévő életünkre hatással lehetnek. A szülőknek éppen ezért minden korábbinál nagyobb felelősségük van abban, hogyan nevelik a gyerekeiket: elég ugyanis egyetlen rossz élmény ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a korai öregedéshez.
