Te is azonnal felkapod a vizet, ha valami nem tetszik? Rögtön kiabálni, csapkodni kezdesz, majd szégyelled magad a viselkedésedért, amikor lenyugodtál? Nagyon fontos, hogy lenyugtasd heves természetedet, hiszen az állandó zsémbeskedés komoly egészségügyi kockázatokat rejt. Most mutatunk 7+1 tippet, amik segítenek, ha hirtelen haragú vagy!
„Heves természet" - szokták mondani azokra, akik a legkisebb sérelemre is rögtön kiabálással, vendettával reagálnak. Sok ember van, akinek ilyen az alaptermészete, és ezen szinte lehetetlen változtatni: pedig fontos, hogy megtanulj higgadtabb lenni a hétköznapokban, hiszen egy-egy dühroham akár szívrohamhoz, vagy agyvérzéshez is vezethet. Nem éri meg!
A hirtelen haragú természeted ráadásul a mindennapjaidat is megnehezíti: ha egy vita hevében hirtelen leordítod a gyanútlan partnered fejét, könnyen hátrányba kerülhetsz. A higgadt partnered paprikavörös fejedet látva vagy felhagy az egésszel, és otthagy, vagy elhatározza, hogy legközelebb óvatosabb lesz, és ettől kezdve úgy bánik veled, mint a hímes tojással. Ennek pedig az a hátránya, hogy valószínűleg nem lesz veled őszinte.
Ha a barátod vagy a párod azért nem mer veled őszintén beszélni és elmondani a véleményét, mert attól tart (jogosan), hogy felkapod a vizet, akkor bizony óriási bajban vagy. Épp itt az ideje változtatni ezen. Ezen felül bizonyára a te életedben is vannak olyan emberek, akik egyszerűen felidegesítenek. Bosszant téged, ahogyan beszélnek, amit mondanak, ahogy állnak, ülnek, sétálnak, lélegeznek, de néha muszáj őket végighallgatni. Ha egy ilyen bosszantó figura történetesen a főnököd, akkor nem kell kimerítő érvelést felmutatni ahhoz, hogy belásd: bölcsebb a saját dühödet féken tartani, mint őt megváltoztatni.
Ne mástól, magadtól. A jó öreg számolj tízig-módszer igazi klasszikus, és továbbra is az egyik leghatásosabb technika, ami gyorsan bevethető, és szinte bármilyen helyzetben alkalmazható. Hagyd, hogy a hirtelen feltört harag leülepedjen és elhaljon, eközben van időd átgondolni picit, miért is kaptad fel a vizet. Sokszor rá fogsz jönni, mennyire alaptalan volt! Persze tudjuk, könnyű ezt mondani, de hidd el, megéri megerőltetni magad.
Ugye neked is kellett már magyarázkodnod egy-egy megnyilvánulásod miatt? A „ne haragudj, nem úgy gondoltam", „dühös voltam, ne is foglalkozz vele" mondatok a hirtelen haragú emberek gyakori beszédfordulatai.
A kulcs itt is az idő: tarts szünetet, várd meg, míg nyugodt leszel, és utána, csakis utána fontold meg a válaszodat. Sok kellemetlen helyzettől megkímélheted magad, a megbántott barátokról nem is beszélve.
Hidd el, az élet túl rövid ahhoz, hogy olyanokra pazarold az idődet, akik bosszantanak. Ha ez lehetséges, akkor a távolság már önmagában is segíteni fog abban, hogy higgadt maradj. Amíg távol vagytok egymástól, legalább van időd kitalálni, hogyan viselkedj vele legközelebb.
A sport, a fizikai aktivitás nemcsak általában a stresszt, a hirtelen haragot is jól levezeti. Nem véletlenül érzed ilyenkor úgy, hogy falhoz kell csapnod valamit. Ha rendszeresen sportolsz, kevésbé leszel hajlamos az idegességre. Ha viszont mégis hirtelen felmegy benned a pumpa, nyugodtan csinálj pár guggolást, fekvőtámaszt, meg fogsz lepődni, de tényleg segíteni fog. Ez egy vitás helyzetben természetesen nehezen kivitelezhető, de ha a rossz hír telefonon, vagy emailben érkezik, akkor nyugodtan nekiállhatsz egy kicsit edzeni.
Próbálj a miértek helyett a hogyanokra figyelni! Ne azon bosszankodj, „Miért mondott ilyen nekem, éppen ő?" figyelj inkább arra: „hogyan oldhatom meg?". Sokszor maga a kérdés rossz, rossz kérdésre pedig nagy eséllyel rossz választ fogsz találni. A megoldás a lényeg, az visz ugyanis előbbre.
Gondolj bele: kinek árt, ha mérges vagy? Csakis neked. Akire haragszol, azt nem fogja érdekelni a te állapotod, téged viszont emészteni fog a sajátod. A megbocsátás parancsa nem véletlenül van jelen ősidők óta a vallásokban: neked lesz jobb, ha magad mögött hagyod a téged mérgező érzelmeket.
Aki magán és a helyzeten nevetni tud, annak nyert ügye van. A humor varázslatosan gyorsan képes a legádázabb érzelmeket a legkellemesebbekké alakítani. Próbáld felfedezni mindenben a vidámságot, amin nevetni tudsz. Ha megtanulod, pluszként azt is megtapasztalhatod, hogy mások is csatlakoznak hozzád, hiszen a nevetés ragadós.
Nyomtasd ki ezt a cikket, és tűzd ki az irodában, vagy otthonodban egy jól látható helyre: ha dühbe gurulsz, csak olvasd át, vagy véletlenszerűen válassz egyet a 7 tipp közül és alkalmazd! Ha még ez sem segít, akkor tépd le a falról, gyűrd össze és dobd el: ezzel levezethetsz egy kicsit a feszültségből, de nem ártasz senkinek:).
Van hirtelen haragú ismerősöd? Oszd meg vele ezt a cikket!