A szerelmi bánattól és élete párjának elvesztéséről mindenki retteg, de az továbbra is kérdés: valóban meghasadhat-e valakinek a szíve vagy sem? Bele lehet-e halni, ha összetörik a szívünk? Képletesen persze, mert ha igazából összetörik az már viszonylag egyértelmű... Van rá tudományos magyarázat, vagy romantikus mítosz az egész?
reklám vége
Biztosan te is számos történetet hallottál már arról, amikor idős emberek párjuk elvesztését csak hetekkel, hónapokkal élik túl. Ilyenkor mindenkinek könny szökik a szemébe, és azt gondolja: milyen szép dolog az örök szerelem, nem tudott éli a másik nélkül...
A világsajtóban nemrégiben futótűzként terjedt szét a hír, hogy a San Diego-i állatkert egyik jegesmedvéje, Szenja letargiába süllyedt majd elpusztult, miután párját, akivel 20 évig éltek együtt, átszállították egy másik városba. Az esetet a legtöbb cikk az összetört szív jelenségével magyarázta, bizonyítva ezzel azt, hogy a jelenég az állatoknál is megfigyelhető. De valóban erről van szó?
Tudományos tény, hogy a stressz ártalmas lehet az egészségre, bár az már korántsem annyira egyértelmű, mit nevezünk stressznek: a hétköznapi életben ugyanis a legapróbb szorongásoktól a hatalmas traumákig mindenfélét hajlamosak vagyunk stressznek hívni. Mindenesetre tény, ami tény: a stressz gyengítheti az immunrendszert, és számos betegség kialakulását fokozhatja. Ebben az esetben tehát igaz a mondás: minden fejben dől el. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a problémákba bele kéne halni.
Létezik azonban egy akut stressz okozta jelenség, amit gyakran „összetört vagy megtört szív-szindrómának" illetve „meghasadt szív-szindrómának" is szokás nevezni. Ennek már világos biokémiai magyarázata is van, ami ráadásul majdnem szó szerint olyan formában jelentkezik, ahogy a neve alapján gondolnánk: egy hirtelen adrenalinlöket rohanja meg a szívizmot. A dolog a szívrohamhoz nagyon hasonló tüneteket produkál: légszomjat, szorító érzést a mellkasban, és gyakran ájulást, eszméletvesztést.
A megtört szív-szindrómát az orvosok világszerte takotsubo cardiomyopathia néven ismerik. A takotsubo egy japán edényféleség, amit a halászok régen polipfogásra használtak, és elég jellegzetes alakja van. Amikor a szóban forgó szívbántalmat először vizsgálták röntgen alatt, az orvosoknak a megnagyobbodott szív alakjáról éppen ez az edény jutott eszükbe, innen ered a szindróma furcsa neve.
Az érdekes az, hogy - bár a jelenség tünetei nagyon hasonlítanak a szívrohaméhoz - itt szó sincs elzáródott artériáról, és a halálozási arány is nagyon alacsony, az érintetteknek ugyanis mindössze csak 4-5%-a hal meg benne.
A megtört szív-szindróma kezelése sem egyszerű, hiszen az artériák általában átjárhatók, de a keringési rendszer mégsem működik megfelelően, az orvosok ezért jobb híján vérnyomáscsökkentőket szoktak adni a betegeknek.
Az igazi megoldás azonban nyilvánvalóan az, ha a betegnek sikerül végre feldolgozni, túljutni azon a fizikai vagy lelki megrázkódtatáson, ami a problémát kiváltotta. Erre a szindrómára tipikusan igaz tehát a már-már közhelyessé vált régi igazság: a lélek egészsége a testet is gyógyítja.
Ha azonban egy ilyen hatalmas megrázkódtatás egy idős embert ér, aki párja elvesztésével életének, lelkének egy darabkáját is elveszíti, a gyógyulás gyakran már soha nem következik be: a megtört szív-szindróma ilyenkor gyakran akut elváltozással is jár, például valódi szívroham vagy stroke, ami végül tényleg halálhoz vezet.
A meghasadt szív és a szerelmi bánat tehát bizonyos esetekben valóban okozhat halált, de csak különös érzékenység vagy testi-lelki gyengeség esetén, egy egészséges ember ugyanis, akit szerető család és barátok vesznek körül, idővel a legnagyobb tragédián is képes túllendülni.
