A verés mint nevelési eszköz - sajnos - szerves része a kultúránknak, sok szülő gondolja úgy, hogy néha-néha egy-egy tasli még belefér a gyereknevelésbe. „Mi is túléltük, ők sem fognak belehalni!" - gondolják. De vajon milyen hatással vannak ezek a pofonok valóban a gyerek lelkére? Ennek járunk most utána egy kicsit.
reklám vége
Játsszunk egy kicsit, jó? Képzeld el, hogy te vagy a szülő. (Ez idáig nem nehéz.) Ott van a gyereked, legyen, mondjuk 2 éves: számára te vagy a Mindenség. Vakon megbízik benned, neki te jelented a világot neki és neked pedig ő. Ám valamit rosszalkodik. Hiába szóltál már neki milliószor, hogy nem szabad felmászni a szekrényre, ő egymillió egyszer is megkezdi a műveletet. Te tudod, hogy az veszélyes, és nagyon felbőszít azzal, hogy nem hallgat rád, amúgy is borzalmas volt az egész napod. Ekkor lehet, hogy elszakad a cérna és rásózol egyet a fenekére. Nem nagyot, nem akarod őt bántani, de mit tegyél, ha nem ért a szép szóból?
Erre ő megijed és sírni kezd.
Mi történt most tulajdonképpen ott legbelül?
Benned felgyülemlett feszültség és stressz, és utat tört magának. A szó szoros értelmében a gyermekeden csattant. Az aprón, akinek a beléd vetett bizalma most lehet, hogy egy életre megrendült. Pedig csak egy nevelő célzatú popsiraverés volt - gondolod te.
Azoknál a szülőknél, ahol ez sajnos többször előfordul, ott a gyerekeknél már kézzel fogható, eredményei is vannak a rossz bánásmódnak. Kutatások bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik bántalmazó környezetben nőnek fel, ő maguk is olyanná válnak. Agresszív kisgyerek, majd felnőtt lesz, aki ugyan így nem fogja tudni kezelni a dühét, se a konfliktust.
A gyerekek alapvetően utánzás, tapasztalás útján tanulnak meg mindent, tőlünk, szülőktől. Mi vagyunk a példa. Ezért nagyon fontos, hogy mit lát. Milyen a családi életünk, milyen döntéseket lát, mi fontos nekünk és mi az, amit megengedünk magunknak a jelenlétében, akár vele szemben is.
Milyen üzenete van annak, ha valami olyan dolgot csinál, ami neked nem tetszik, és te jól elvered? Ez számára azt sugallja: „ha valaki olyan dolgot csinál, ami nekem nem tetszik, akkor bánthatom, és nem fogja tovább csinálni. Ezzel meg lehet oldani a problémát."
Ugye, hogy más ebből a szemszögből?! Ekkor még nem is gondoltunk abba bele, hogy miért is csinálta azt a figyelemfelkeltő rosszaságot a gyermek. Lehet, hogy csak azért, mert nem figyelsz rá eléggé, vagy unatkozik, vagy egyszerűen csak a határait feszegeti, ami idegesítő lehet ugyan, de része a normális fejlődésének.
Az ilyen fajta nevelési eszköz nem célravezető, a gyerek ennek hatására dacos is lehet, és valószínű, hogy a továbbiakban dafke fogja ugyan ezeket az attrakciókat megcsinálni, maximum úgy, hogy te éppen nem látod.
Hazánkban is kimondja a gyermekvédelmi törvény, hogy semmilyen mértékű testi fenyítést nem alkalmazhat senki a gyermekkel szemben. Legyen az egy füles, vagy verés, vagy egyéb másra kényszerítés, egyaránt tilos, még a szülőknek is.
A gyermekvédelmi törvények az olyan esetek miatt születnek, ahol sorozatos és súlyos bántalmazás történik. Az ilyen körülmények között élő, és a bántalmazást elszenvedő gyermek, vagy felnőtt súlyos lelki traumákat él át, súlyos önértékelési problémákkal küzd, hogy az esetleges más maradandó károsodásról ne is beszéljünk. Senki sem érdemli meg a testi-lelki bántalmazást!
Tudjuk, hogy szülőnek lenni embert próbáló, kimerítő feladat, és mivel nem gépek vagyunk, ezért előfordul, hogy frusztráltak leszünk, kiborulunk, és olyat teszünk, amit később magunk is megbánunk. Ezzel önmagában nincs is baj, de fontos, hogy tudatosítsuk magunkban. Az alapos önismeret az első lépés a probléma megoldása felé.
Ha tudod magadról, hogy hajlamos vagy rá, hogy eljárjon a kezed, akkor odafigyeléssel és önkontrollal próbálj ez ellen tenni. Nevelés ügyében próbáld ki a jó jutalmazását az elvonás és fenyítés helyett. Ha érzed, hogy a cérna már nagyon vékony, akkor próbáld ki a tízig számolást, esetleg hagyd el a tett színhelyét egy-két szusszanásra, vagy próbálkozz meg stressz-csökkentő tippjeink valamelyikével. Ha már nagyon fáradt vagy, vagy nagyon nem megy az önkontroll, ne félj segítséget kérni! Senki nem szupermen, teljesen normális, hogy nem megy minden egyedül.
Kitartást és sok-sok türelmet kívánunk a világ legnehezebb és legszebb hivatásához: a szülőséghez!
