Mit szólnál hozzá, ha a vírusokra többé nem kártékony kis gazfickókként kellene tekintened, hanem úgy, mint komoly egészségügyi alkalmazottakra? Egy új módszer ugyanis pontosan ezt teszi, és azt sejteti; a jövőben a függőségek gyógyítása sokkal könnyebb lehet, mint ma. A kulcs az alkoholista egerekben rejlik.
reklám vége
Az alkohol a kultúránk része, hiszen ősidők óta borral áldozunk, itallal ünnepelünk. Ez olyannyira így van, hogy az ivás a nyelvünkbe is beépült: a vezetékneveken túl (például Sörös, Boros, Pálinkás) ha valaminek örülünk, azt mondjuk: „Majd koccintunk rá!". Az ital azonban csak akkor jó dolog, ha módjával fogyasztod. Nagy mennyiségben nem csak a kellemes hatás marad el, de szörnyű mellékhatások, betegségek is jelentkezhetnek, mint például a májrák, májzsugor, gyomorfekély, és akkor a keringési- és szívbajokról még nem is beszéltünk.
Az alkoholizmus elkerülésének a kulcsa a mérték: tudnod kell, mikor érdemes nemet mondani a következő pohárkára. A Magyarországon lévő nagyjából 800 ezer alkoholista azonban pontosan ezt nem tudja megtenni; a leszokás fő akadálya pedig sokszor épp az akaraterő hiánya.
Arról egyébként örök vita dúl (a szakemberek között is), hogy ki tekinthető alkoholistának. A mennyiség alapvetően fontos szempont, hiszen nem mindegy, hogy valaki napi 0,5 vagy 10 liter alkoholt iszik-e meg, de elsősorban mégsem ez a meghatározó. Ha gyorsabb az anyagcseréd, vagy nagyobb a testtömeged, könnyen lehet, hogy ugyanazt a 2 pohár bort meg sem érzed, amitől a cingár barátod már ismerkedős hangulatba kerül.
Ezért sokan úgy szokták megfogalmazni az alkoholizmust, hogy az tekinthető függőnek, akinek a napi rutinjába beletartozik az ivás, és nem tud (vagy nem akar) lemondani róla, rosszul érezné magát nélküle.
A poharat tehát legalább olyan nehéz letenni, mint minden más, függőséget okozó anyagot. A Texasi A&M Egyetem kutatói kimutatták, hogy az alkohol módosítja az agy bizonyos funkcióit, nehezíti az információ feldolgozását, ráadásul minél többet iszik valaki, annál durvábbak lesznek a hatások. Az alkohol ugyanis módosítja egy bizonyos agyterület, a striátum működését, ami az érzékelést irányítja (mit látsz, hallasz, stb.). Ez utóbbi azért érdekes, mert ebben az agyterületben több dopamin-érzékelő található, mint az agy más részein, ezért jóval érzékenyebb a „boldogsághormon" változására. Ez a rész úgy működik, mint a városi forgalomban lévő jelzőlámpák, csak két fajta idegsejt (D1 és D2) ad zöld utat vagy piros lámpát a striátumba érkező információnak. Az alkohol azonban belezavar ebbe az egyébként dinamikusan működő rendszerbe, mivel úgy módosítja az idegsejtek működését, hogy azok mindig zöld utat adjanak a dopaminnak.
Hogyan jönnek ide a vírusok? Nos, a tudósok elkezdtek azon gondolkodni, hogyan lehetne rendbe hozni a striátumban azt, amit az alkohol elrontott. Vettek néhány vállalkozó szellemű kísérleti egeret (akiket a tudomány érdekében alkoholistává tettek), majd beléjük jutattak egy olyan, mesterségesen kifejlesztett gént, ami reményeik szerint képes helyreállítani a D1 és D2 idegsejtek működési zavarát. A zseniális az volt, hogy a „hordozórakéta" szerepére vírusokat használtak. Az eredmények biztatóak lettek, hiszen a módszerrel sikerült csökkenteni a függő egerek alkohol iránti vágyát, és a striátum hibás működését az egészséges irányba terelni.
A módszernek nagy jövőt jósolnak, mert célzottan a probléma helyén fejti ki hatását (nem az egész testet sanyargatja), ez pedig az orvoslás sok területén, például a rákkutatásban is egyre inkább trendnek tűnik. Most tehát úgy tűnik: a jövőben olyan gyógyszereket és gyógymódokat használhatunk majd, amik pontosan ott és pontosan azt a hibát kezelik, ami a bajunkat okozza, de más (egyébként jól működő) szervünket nem bántanak. Szép lenne, ugye?
Az alkoholizmus, és általában a függőségek kezelése új irányt vehet, ha ez az eljárás beválik. Ezzel pedig könnyen előfordulhat az is, amit biztosan sosem gondoltál volna: a vírusok lesznek a legnépszerűbb egészségügyi alkalmazottak a világon.
