Amerikai kutatók új kísérlete alapján azonban bizonyítottnak tűnik, hogy a pókiszony egy evolúciós örökség, őseink félelmét örököltük meg mi is.
reklám vége
Sokakat egyáltalán nem zavar, ha egy pók megjelenik a közelükben, sőt akadnak, akik szobájukban tartják kedvelt madárpókukat. Azonban vannak olyanok, akik sikítva rohannak ki, ha meglátják az ízeltlábút, felugranak az asztalra, vagy addig csapdossák egy újsággal, amíg az egészen biztosan elpusztul. Külső szemlélőként ez elég vicces folyamat, de ezeknek az embereknek komoly félelemmel kell szembenézniük, ugyanis nagy valószínűséggel az arachnofóbia betegségében szenvednek. Ennek a fóbiának régóta ismertek a tünetei, azonban a kiváltó oka nem tisztázott.
Az arachnofóbia, vagyis pókiszony az egyik leggyakrabban előforduló szorongásos betegség ma a világon. Igen elterjedt, nem csak azokon a területeken felbukkanó félelem, ahol ilyen jellegű sérülésektől nem kell tartani. Mind a két nem esetében találhatunk példákat, azonban a nőknél ötször gyakrabban fordul elő.
A pókiszony speciális fóbiának számít, mert a kiváltott félelem összefüggésbe hozható konkrét dologgal - az arachnofóbia esetében a pókokkal. Az ízeltlábú fizikai jelenléte vagy közelsége okozza a szorongást, de sok esetben az is elég, ha a beteg egy képen vagy egy sematikus ábrán találkozik az állattal. Komolyabb esetekben a tünetek akkor is jelentkezhetnek, ha csak a pók jelenlétére utaló körülmény látható, például egy pókháló.
A betegek általában szorongásos tünetekkel, vagy pánikrohammal reagálnak az állat jelenlétére. Ennek leggyakoribb példája a heves szívdobogás, a szapora pulzus, a nehézlégzés, a szédülés vagy a verejtékezés. Ezek annyira kellemetlenek, hogy az illető a póktól, vagy annak lelőhelyétől minél távolabb menekül, és kerül minden olyan lehetőséget, amikor a „találkozás" legcsekélyebb valószínűsége fennáll. Ennek szélsőséges következménye lehet, hogy a beteg nem megy idegen épület közelébe, vagy a természetbe.
A kezelés elsődleges módszere a pszichoterápia, amelynek során az illetőt megtanítják ellazulni. Ezt követően szembesítik a félelme tárgyával, eleinte csak képzeletben, majd a valóságban is. A félelem jelentkezése során a beteg használja a megtanult módszert, és ennek segítségével folyamatosan tud úrrá lenni a szorongásán.
Egy néhány évvel ezelőtti kísérlet során bebizonyították, hogy a pókok több félelmet keltenek, mint a náluk veszélyesebb állatok. A würzburgi egyetem vizsgálata során pszichológusokból és biológusokból álló csoport pókokat, darazsakat, méheket, bogarakat és lepkéket ábrázoló képeket tett egyetemi hallgatók elé. Reakciójukat vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a pókok látványa messze a legtöbb félelmet és undort keltették, valamint sokkal veszélyesebbnek tartották őket a hallgatók, mint akármelyik másik állatot. Ez alapján is látszik, hogy a pókok nem éppen a legkedveltebb ízeltlábúak, azonban az általuk okozott félelem eredete eddig kérdéses volt.
A pókok igen komoly veszélyt jelentettek őseinkre, hiszen marásuk komoly következményekkel - akár halállal - is járt. Az emberek állandó, kiszámíthatatlan és jelentős veszélynek voltak kitéve az által, hogy szinte bármikor összetalálkozhattak a mérgező ízeltlábúakkal. Ezeknek a csípése, még ha nem is volt halálos, de akár hetekre is cselekvőképtelenné tehetett akárkit, ami szörnyű következményekkel ját az évmilliókkal ezelőtti világban. Éppen ezért hatalmas előny volt, ha valaki hamar észrevette a pókokat és kitért az útjukból.
Amerikai kutatók szerint az evolúció korai szakaszaiban kialakult félelem az örökítő anyagunkba is beépült, ezért alakul ki a pókiszony világszerte akárhol - attól függetlenül, hogy az adott területen élnek-e veszélyes pókok. A kísérlet során azt vizsgálták meg, hogy az emberek milyen gyorsan veszik észre az állat képét több, más félelmet kiváltó - például tűket ábrázoló - fénykép között. Az eredmények szerint, a megvizsgált 252 ember többsége sokkal hamarabb felismerte őket, amellyel a szakemberek bizonyítottnak vélik az evolúciós feltevést.
A mostanin kívül léteznek egyéb elképzelések is, amelyek szerint a pókokat furcsa szögben álló lábuk, sötét színezetük vagy kiszámíthatatlan mozgásuk teszi kellemetlenné. Illetve fontos tényezőnek tartják a társadalmi kondicionálást is, amely szerint nagyobb eséllyel kezd el valaki iszonyodni az állattól, ha szülei vagy testvérei ijedelemmel reagál a jelenlétükre.
Akár így, akár úgy alakult ki, de tény, hogy a pókiszony létező betegség. A fizikai tünetekkel járó félelem megterhelő a szervezet számára, ezért érdemes kezelni a szorongást.
