„Nincs új a nap alatt" mondhatnánk, hiszen egy kísérlet most olyan gyógyszert talált, ami hihetetlenül látványosan és gyorsan segíthet az autista gyermekeken - ugyanakkor már 100 éve ismeri az orvostudomány. Mi ez, és milyen betegségek kezelésére használták korábban?
reklám vége
A várandósság alatt a legtöbb szülő annyit mond, ha megkérdezik, fiút szeretnétek vagy lányt: „Nekem mindegy, csak egészséges legyen."
Előfordul, hogy megszületik a nagyon várt baba, aki szépen fejlődik is, de a kora gyermekkorban elkezd máshogy viselkedni, mint a többiek. Nem, vagy alig kommunikál, nem tart szemkontaktust, kényszeres cselekvési sorokat használ - hogy csak a legismertebb tüneteket soroljuk. A gondozó szemében látszik, hogy ő már sejti, mi a baj, és elküldi a gyereket vizsgálatra.
A diagnózis szerint autista a gyermek. A legtöbb szülő ekkor minden lehetőséget megpróbál. Vannak gyerekek, akiknél egy egyszerű, ám annál szigorúbb diétával javulást lehet elérni, azonban vannak olyan esetek is, ahol semmi sem segít, a kicsi megreked a saját világában, és nem enged oda be senkit.
Az autizmus nem betegség: egy viselkedési tünetegyüttes, aminek a kiváltó okát a mai napig nem tudják pontosan meghatározni az orvosok, hiszen olyan összetett, és annyi változata van, hogy az lehetetlennek tűnik.
Az autizmus sokkal több embert érint, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, ugyanis vannak kevésbé súlyos esetei is, amikor a környezetnek talán fel sem tűnik, hogy autista gyermekkel/felnőttel van dolga. Nemzetközi viszonylatban 0,6 százalékos az előfordulási arány, ami egy elég magas szám: rengeteg ember életét nehezíti meg, legyen akár a közvetlenül érintett, vagy csak az elszenvedő családtag. Nem meglepő hát, hogy világszerte számos, az autizmussal és a kezelési lehetőségekkel kapcsolatos kutatást végeznek.
San Diego-ban most Dr. Robert K. Naviaux és csapata talált valamit, ami lehet, hogy egyszer segítségére lehet az érintetteknek, méghozzá egy régóta ismert gyógyszer, a Suramin formájában.
A Suramin-t 1916-ban fejlesztették ki, hogy az álomkórban és a folyami vakságban szenvedők tüneteit enyhítsék. Mindkét megbetegedés fekete Afrikában elterjedt. Az álomkórt a cecelégy csípése terjeszti, és ha nem kezelik, 6 hónapon belül halálhoz vezet.
A folyami esetében a fekete légy által a testbe „ültetett" parazita különböző dudorokban él, méghozzá akár 17 évig is! Halált nem, de - mint a neve is mutatja - vakságot okozhat, a rengeteg egyéb kellemetlenségről nem is beszélve.
A folyami vakság esetén a felnőtt férgek ellen használják a Suramin-t, az álomkórnál pedig a kezdeti időszakban tudnak ezzel segíteni a páciensen.
Sajnos a gyógyszernek a szükséges, hatalmas dózisban alkalmazva komoly mellékhatásai vannak a szédüléstől kezdve a veseproblémákig.
A gyógyszer kifejlesztése után 100 évvel San Diego-ban Naviaux és csapata autizmushoz hasonló viselkedésű egereknek adott Suramin-t. Ennek hatására az egerek viselkedése megváltozott, a tüneteik eltűntek. Ez vezette őket arra, hogy a kísérletet embereken is elvégezzék. A kísérletben csak olyan, autizmussal diagnosztizált San Diego-i fiúk vehettek részt, akiknél nem ismerték a mutáció kialakulásának okát. A 20 kiválasztott fiúból 10 gyerek kis dózis Suramin-t kapott (olyan kis adagot, ahol a mellékhatások még elhanyagolhatóak), a másik 10 pedig placebót kapott intravénásan. A placebót kapó fiúk viselkedése semmit sem változott, azonban azoknál, akik Suramin-t kaptak, hirtelen és szembeötlő változások történtek.
Volt, aki az infúzió beadását követő egy órában már szemkontaktust tartott, holott ez egyáltalán nem volt rá jellemző. Voltak, akik korábban nem szólaltak meg, de a kezelést követő egy hét leforgása alatt beszélni kezdtek.
A rossz hír azonban az, hogy ezek a csodás eredmények nem voltak tartósak, a gyógyszeres kezelések minden esetben csak átmeneti javulást hoztak. Ahogy kiürült a gyógyszer a szervezetből, minden fiú állapota visszaesett a korábbi szintre.
Jogos kérdés, hogy miért nem lehet folyamatosan ilyen gyógyszert beadni nekik?
Ahogy már fentebb is írtuk, ez a gyógyszer komoly mellékhatásokkal jár, ami talán elfogadható egy álomkórral küzdő beteg esetén (aki a gyógyszer nélkül meghalna), de elfogadhatatlan egy gyereknél, aki előtt Suramin nélkül is hosszú élet áll. Naviaux nyilatkozatában is leszögezte, hogy a vizsgálat után nem lehet folytatni a kezelést, már néhány hónapnyi kezelés után is kialakulhat az emberi toxicitás.
De ez nem jelenti azt, hogy a kísérlet kudarccal zárult volna: az átmeneti eredmény reményt adhat azoknak, akik ezzel a viselkedési tünetegyüttessel élnek együtt, akár betegként, akár családtagként. Lehet ugyanis, hogy nem ez a gyógyszer hozza el a gyógyulást, de az már biztos, hogy a csapat talált valamit, ami közelebb visz a megoldáshoz. Talán már nem kell sokat várni, és az autizmus gyógyszeres kezeléssel tökéletesen kordában tartható furcsaság marad.
